2008. január 13., vasárnap

Tisztelt Szavazók!

Elnézést kérek mindenkitől, mert most vettem észre, hogy a beépített szavazórendszer megengedi a többszöri szavazást ugyanarról az IP címről is.
Amikor kipróbáltam nem engedélyezte.
Úgy látszik hosszabb idő elteltével törli a rendszer az IP. címeket.
Így nincs értelme a szavazásnak.

Kíváncsi voltam a valódi véleményekre, de így nem tükrözi a valóságot.

Írásos véleményekre továbbra is számítok akár pozitív, akár negatív.

2008. január 4., péntek

A másik oldal véleménye Kovács Magyar Andrásról

Forrás: http://kumokiri.freeblog.hu/

Szellemvilág? Szellemi sötétség!

2007. dec. 25. 16:45, kumokiri, 15 komment

Címkék: bun , teologia , vallasossag

Biztosan lesznek, akik azt mondják majd, hogy durván fogalmazok, de sebaj, akkor is leírom. Nevezetesen azt, hogy ennek a weboldalnak az alkotói vélelmezhetően idióták. Mert ilyen ökörségeket, amiket itt leírnak, szerintem vagy agybeteg, vagy nagyon gonosz módon számító emberek tudnak csak produkálni. Beleolvastam néhány oldalba és az arcomat eldobtam.

Hónapokkal ezelőtt, amikor Pesten laktam az egyetemi kollégiumban két hétig, volt "szerencsém" a Budapest TV-n élőben is megnézni az alábbi képen hófehér öltönyben feszítő gyakorló elmebeteg alakítását. Átszellemült arccal ült a stúdióban, kezével jeleket rajzolt a levegőbe - azaz szellemet űzött éppen az egyik betelefonáló lakásából.

Elmebeteg vagy gátlástalan csaló?

Azt hiszem, ahhoz, hogy valaki Jézus Krisztus nevében, az Ő nevét ocsmány, tragikomikus praktikáihoz felhasználva tegyen ilyesmit, nagyon nagyfokú elvetemültség kell. És hatalmas adag gátlástalanság. El nem tudom képzelni, hogy valaki ezt ne tudatosan, aljas, nyerészkedő indokból tegye - már ha épelméjű az illető.

A "tanítványok". Vajon kitől tanulnak?

Egy történet jut eszembe, amit a Bibliában olvashatunk (Apostolok Cselekedetei 8. fejezet) Kiemelések tőlem.

Egy Simon nevű ember pedig már előbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván: Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytől nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje! Azért figyeltek pedig rá, mert sok időn át az ördögi mesterségekkel elámította őket. De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok. És Simon maga is hűn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erők lesznek, álmélkodik vala... ...Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá őket pénzzel, Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen. De Péter monda néki: A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető. Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem igaz az Isten előtt. Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja. Mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel. Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem az Úrnak, hogy semmi azokból, a miket mondtatok, reám ne jőjjön.

Arról már nem ír az Ige, hogy Péterék könyörögtek-e az Úrhoz Simonért, vagy sem. (Szerintem nem, de ez a magánvéleményem!) És arról sem olvashatunk, hogy Simon mágnes megtért-e ebből a gonoszságból. Mindenesetre láthatjuk, hogy az emberek hitével való visszaélés nem újkeletű dolog. A fentebbi idézeten túl a Bibliában még számos - régebbi - példát is láthatunk erre.

A hitről való hazugsággal, emberek ámításával, becsapásával kapcsolatban érdemes megfontolni az alábbi sorokat, amit Pál apostol mondott. (Tesszalonikabelieknek írt II. levél 2. fejezet 10-11. vers.) Kiemelések és zárójeles kiegészítés tőlem.

A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban (azaz hazugságban, valótlanságban = pszeüdei [ψευδει]).

Zárszóként csak egyet tudok mondani: Az Úr könyörüljön rajta, rajtuk!

Utólagos kiegészítés:

Az alábbi képet tettem még be Kovács - Magyar András "Táltos"-ról. Borzadjatok és kacagjatok.

Kovács-Magyar András. Táltos, pap, vagy mi a túró?

Valamint elfelejtettem felhívni figyelmeteket, hogy az inkriminált weboldalon bosszantóan sok helyesírási hiba van! Annyira ciki lenne, ha maga a tartalom már önmagában nem tenné nevetségessé és komolytalanná az egészet.

2008. január 2., szerda

Egy gyógyulás

Kovács Magyar András honlapjáról átvéve

Májrák ( carcinoma hepatis ) csodálatos gyógyulása – Táltos Egészség
2007. dec. 26., szerda, 14.13.01 CET


Mellműtét után májamban több metasztázist, csomót találtak, a legnagyobb nyolc centi átmérőjű volt.


Harmincnégy éves vagyok. 2005 szeptemberében végeztek rajtam egy mellműtétet, mert volt egy rosszindulatú csomó a jobb mellemben, a mell alsó részén. Kivették a csomót, a nyirokcsomókat is. Műtét után a különböző vizsgálatok kimutatták, hogy máj áttét is keletkezett.

Ezután elkezdték a kemoterápiás kezeléseket, amiből kétszer nyolc sorozatot kaptam.
A műtét után közvetlenül, földsugárzás-mentes helyre tettem a fekhelyemet, a lakásunkban végzett mérés alapján. Bebizonyosodott, hogy vízér és Hartmann – zóna földsugárzás kereszteződésében feküdtem.

Ezután Kovács – Magyar Andrásnak egy előadását láttam Pakson, ahol úgy döntöttem, hogy feltétlenül fel kell, hogy keressem a Táltos módszerrel gyógyítókat.

Eljöttem.

Első alkalommal Hegedűs Mária szellemet engedett el rólam, illetve szellemeket, mert kettő is volt rajtam. Természetesen előtte már jó helyre tettem az ágyamat, ami szintén befolyással volt a betegségemre, majd miután Marika a szellemeket elengedte rólam, javasolta, hogy Kopcsányi Ildikóhoz járjak kezelésre, amit meg is tettem.

Kopcsányi Ildikó meditációs módszerrel való kezelést is javasolt, amit elvégeztünk.
Továbbá megbeszéltük, milyen ételeket hagyjak ki az étrendemből, amit szigorúan betartottam. Étrendemből azóta is kihagyom a tejet, sajtot, disznóhúst, tojást, cukrot és édesítőszereket (aszpartám), a szóját, fehér lisztet tartalmazó ételeket.

Ahogy a Táltos módszerrel gyógyítókhoz elkezdtem járni, éreztem, hogy fokozatosan tér vissza az erőm, az erőnlétem megfelelő volt, nem éreztem magam állandóan fáradtnak, jókedvű lettem.

Otthon folytattam a meditációs gyakorlatokat, amit megtanultam Kovács- Magyar András CD-jéről.

Miután véget ért a kemoterápia, Kopcsányi Ildikóval újabb meditációs gyógyítást végeztünk.

Ezután mentem ellenőrző CT vizsgálatra, ami már azt mutatta ki, hogy nem lehet fellelni a májban a gócokat. A Táltos kezelések előtt a legnagyobb daganat nyolc centiméteres volt, átmérőre nyolc centi! Most már nem mutatta ki a CT!

Mindezt köszönhetem Kovács – Magyar András Táltosnak és a Kopcsányi nővéreknek.

Kovács - Magyar Andrásnak azt is köszönöm, hogy megmutatta nekünk a Szent forrásokat, melyeknek vizét mai napig iszom.

Tisztelettel:
Tünde

2007. december 30., vasárnap

Kovács Magyar András tanításai - egy vélemény

Egy táltosokról szóló fórumon találtam:
hely: http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1091178151
"Kedves Sugar1!

Azt írta, hogy csak jó dolgokat tudott meg a Táltos bemérésről és az iskoláról.
Tényleg nagyon sok embert meggyógyítottak már. És Kovács Magyar András módszere tényleg sok embernél működik.
De ismerje meg a hátteret is.

Kovács Magyar András tanításai:
Ő Isten földi táltosa.
Ebből csak egy van mindig a földön.
A magyar szentek üzeneteit csak ő tudja tolmácsolni.
Csak ővele áll szóba a Nagyboldogasszony és az Istenatya.
Ő az egyike a magyar nemzet 12 ősének.
Mindenki aki magyar ettől a 12 őstől származik.
Ez a 12 ős különb minden más földi embernél, mert őket Isten nem teremtette. Isten és a Nagyboldogasszony 28 000 évvel ezelőtt testet öltött a földön és megszülte és felnevelte ezt a 12 szent szellemet.
Még egy ős van jelenleg lent a földön, Szent Mária Magdala szelleme.
Ő nem más, mint Magyar Ildikó, Kovács Magyar András felesége.
Ő az a Magyar Ildikó, akit áfacsalás miatt 6 és fél évre ítélt a bíróság, de nem vonult be önként. Az csalásból felépített villában rejtőzködött egy titkos szobában, ahonnan a fejvadász kommandónak kellett elfogni.
Kovács Magyar András és gyógyítói most is a csalásból felépített villában laknak és ide tér vissza Magyar Ildikó is, ha szabadságra kiengedik a börtönből.
Azt, hogy ki magyar és ki nem, csak Kovács Magyar András tudja megállapítani.
A magyar ősök, vagy szentek szelleme csak az ő munkatársait segítik, csak az ő rendelőjébe jönnek el gyógyítani.
Ha egy szellemgyógyász, bioenergetikus nem mondja ki az ő nevét és nem kéri az ő segítségét hangosan a gyógyítása közben, akkor nem kapja meg a magyar szentek segítségét.
"

2007. december 28., péntek

Kovács Magyar András: A képzeletet csak a valóság múlja felül


Egy olvasói vélemény a könyvről:
Olvasható: http://www.dobogommt.hu/dobogo/forum.php?lang=
hun&op=topic&topic=T%E1ltos%20Isi

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez hosszú lesz, de nem lehet rövidebben.

Akik tényekre kíváncsiak:

Nem tartozom sem a Táltos Iskola, sem a Dobogó újság vonzáskörébe.

Rokonom lepett meg egy könyvvel, karácsonyi ajándékként, amelyet én, mint történelem szakos tanár biztosan értékelni fogok.

Hozzátette még, hogy nekem is ezt kellene tanítanom az iskolában. Ne csodálkozzak továbbá semmin, mert ezt igazi szentek diktálták szent testvéreiknek, ez a kifinomultság érződik rajta.

Ez volt, Kovács - Magyar András, A képzeletet csak a valóság múlja felül című könyve.

Elolvastam.

A következőkben használatos jelzőket a ténymegállapítás szintjén fogom tartani, de teljesen elkerülésük lehetetlen.

A mű, a fogalmazó készséget tekintve, egy gyenge közepessel frissen érettségizett diák szintjén van.

Stílusa egysíkú, jelzős szerkezetei átlagosak.

Olyan emberre vall, aki megfordul művelt környezetben. Találkozik igényes alkotásokkal, széleskörű érdeklődéssel rendelkezik. Elmélyült tudása nincs, nem érti meg a valós összefüggéseket. Ezek hiányát saját elképzelésekkel pótolja. Felszínes. Sok hibásan használt szófordulat és fellengzőssége miatt értelmetlenné vagy nevetségessé vált mondat található benne.

„.., hogy saját sivárságuk ne mutasson akkora szakadékot.”

„…, és a mai Mexikó területét hódoltatják, …”

„…, majd haláluk után, saját zászlajukra tűzni érdemeiket.”

„… az orvosok mindaddig, amíg maguk egyszer meg nem betegednek és az ágy túloldalára nem kerülnek”

A fenti értelmetlenségeket és képzavarokat intelligens embernek nem kell magyarázni.

A helyesírást tekintve a könyv minősíthetetlen.

A szellemi üzenetek között, minden oldalon találtam igeidő, vagy egyesszám-többesszám egyeztetési hibákat.

Az elválasztási, a névelőhasználati és a vesszőhibákat nem is említem. Minden oldal hemzseg tőlük.

Petőfi Sándor versét pontatlanul idézni…

A történelmi tényekről:

A mitológiai részt nem tárgyalom. Vallásszabadság van. Bárkinek joga van abban hinni, hogy egy Istenanya madár alakban lejön a Földre, átbucskázik a fején és asszony lesz belőle, az Istenatya pedig feketepárduc alakban és szintén férfivá változik. Mindezt azért, hogy csináljanak itt a Földön 12 gyereket. Kívülállóként ez sem kevésbé hihető, mint, hogy Mária szűzen szülte Jézust, a szentlélektől megtermékenyítve, vagy, hogy 70 szűzlánnyal szeretkezhet a paradicsomban, a szent háborúban életét áldozó muszlim.

De ez mese és nem történelem. Annak álcázni átverés.

A történelem tudomány, amely meghatározott szabályrendszerrel rendelkezik.

Így is tévedhet, mert minden pillanatban csak a saját korában létező segédtudományokat használhatja fel. Vannak esetek azonban, amikor képes biztosat állítani.

Arról is lehet bármit hinni, amiről nincs tudományos bizonyíték.

Nem lehet azonban összekeverni a hitet a tudománnyal.

Nem tehető meg, hogy az állítását alátámasztó tudományos megállapításokat elfogadjuk, a többit pedig, szellemi üzenettel felülírjuk.

Közölt ismeretek:

  1. Mária Magdala Erdélyben született.
    Ezzel kapcsolatban ismert tények: Mária nevét az evangéliumok több helyen említik, valószínű létező személy. Kiemelve és megkülönböztetve a többi Máriától, származási helyét hozzáteszik magyarázatul. Az eredeti szövegekben a névszerkezet egyértelműen azt jelenti, hogy magdalai Mária. Az a Mária, aki Magdala városából származott. A város létezett Jézus korában, Galilleában, a Genezaret-tó nyugati partján. Pontosabb kutatások szerint ”Az el-Guver síkság déli végében, a Vádi-el-Hammamnál, 5 km-re Tibériástól északra.”, mely a mai el-Medsdel falucska. Az evangéliumok szerint Jézus többször járt ott. Egyik kedvenc városa volt. A név eredeti jelentése (héber, vagy arámi, valószínű mindkettő használta azonos jelentéssel) migdol formában bástya, torony, épp úgy mint az arab el-Medsdel kifejezés. Azt jelenti, hogy a városban kereskedelmi központként erős védelmi építményrendszer is volt. A város Jézus korában főként halkereskedéséről, sózott halairól volt híres.Máté 15.39: „És elbocsátván a sokaságot, beszálla a hajóba, és elméne Magdala határaiba.”Mindez nem 100%-os bizonyíték Mária Magdala származására, de 99-el valószínűbb, mint az erdélyi elmélet.
  2. Képaláírás: „Jézus által Mária Magdalának adományozott ház makettje (Montserrat)”
    A képen valójában az eredeti, 880 körül, Barcelona grófja, Sifredo el Velloso által építtetett templom makettje látható. Aki megvizsgálja a stílusjegyeket, egyértelműen megállapíthatja az eredeti épület korát. A montserrati kegyhely és a monostor története:„A kegyszobor– eredete homályba vész: a legenda szerint Szent Lukács faragta és Szent Péter hozta Ibériába 50 körül. A legenda tovább folytatódik, miszerint 717/18 körül, a mórok garázdálkodása idején a hívek elrejtették a Mária-szobrot a barbárok elől, majd a rejtekhely feledésbe merült. 890 körül a sziklás Montserraton egy a nyáját legeltető pásztor fényt látott és énekszót hallott a hegy belsejéből. Az eseményt elmesélte a püspöknek, aki szintén hallotta a jelenséget, majd - miután a rejtély nyomába eredtek, egy barlangban megtalálták a szobrot, amit a spanyolok csak "La Moreneta"-ként (A kis fekete) emlegetnek. El akarták szállítani, de azt megmozdítani nem lehetett, ezért Barcelona grófja, Sifredo el Velloso kénytelen volt a helyszínen templomot építeni.„”Ez a legenda. Ami ebből igazolható: 847-ben felszabadult Katalónia a frank uralom alól, megalakult a Barcelóniai Grófság. A gróf építtetett egy templomot Montserrat hegyén, romjai ma is megvannak. A XI. század folyamán Oliva apát valamivel lejjebb bencés kolostort alapított. 1559–1592-ben hatalmas templom épült, amelyet a függetlenségi háborúban, 1811-ben leromboltak, 1844-ben épült újjá, s valójában a XX. században épült ki. A monostor ma is a bencéseké. A szobor most a templomban a főoltár fölött, egy erre a célra kialakított fülkében van, amihez a főhajó jobb oldalán lévő lépcsőkön lehet feljutni.A művészettörténeti elemzés és a kormeghatározó technika szerint a szobor a 11. század végén készült, román stílusban. A kormeghatározás tévedhet két, max. háromszáz évet, de egy évezredre nincs esély.A könyv egyértelműen állítja, hogy Péter apostol készíttette. Kár, hogy a szerző nem tudja, hogy a kora középkorban rengeteg iratot és tárgyi ereklyét hamisítottak és találtak ki hozzájuk legendákat, hogy a hívőket minél jobban elkábítsák. A leggyakrabban valamelyik apostolnak tulajdonítottak bizonyos tárgyakat és alkotásokat. A kormeghatározás sok százról bizonyította, hogy az 1100-1200-1300-as évekből származnak. Ha figyelembe vesszük a betoldott 300 évet, akkor is 600 év hiányzik.

  3. A katalán elnevezést a „Kata lányai”(Katalin: Mária Magdala álneve Jézus halála után Montserratban) magyar kifejezésből származtatni…
    Ha lenne olyan épeszű ember, aki elhiszi, akkor nekik ajánlom:
    http://www.kitalaltkozepkor.hu/gregorkristof_moriczleo_ha_illignek/hetedik_resz.html: Mentségül legyen mondva, magyar vonatkozás azért van. Az alánok, akiktől a katalán név is származik (Goth-alánia), i. u. 300 után kerültek erre a területre.( Mária Magdaléna idemenekülése pedig még i. u. 30-40 körül történhetett). Katalóniának ugyanis csak az i. u. 400-as évektől nevezik ezt a területet. A katalánokkal valódi identitástudatukat a történelemhamisítás során rómaira cseréltették. Az alánok korábban sokáig éltek közös birodalomban szkítákkal. Egyesek szerint egy népcsoport tagjaik. Egy részük nem mások, mint a mi jászaink. Kultúrájuk, mentalitásuk sokban megegyezett.

  4. „Jézus Urunk és Mária Magdala tanításaikat lejegyezték evangéliumok formájában, és frigyüknek ládájában, a frigyládában helyezték el, mind a 27-et. Az utókor ezekből négyet ismer részletesen, de ezt is az evangélistáknak tulajdonítja.” (megj.: ennyit talán lehet jogszerűen idézni, a fent megnevezett könyvből. )
    Lehet, hogy Jézusnak és Mária Magdalának volt egy ládájuk, amit ők frigyüknek ládájának neveztek. Ezt azonban sosem hívták volna frigyládának, mivel ez egy ószövetségi zsidó vallási kifejezés. (Jézus az evangéliumok szerint jól ismerte a zsidó vallási törvényeket és írásokat.) Mózes könyvében (Móz. II. 25, 10-22, 37, 1-9) olvashatunk róla. Isten és a zsidó nép szövetségének (frigyének) ládája, melyet Mózes készített Isteni útmutatás szerint és ebben kellett a tízparancsolat tábláit őriznie. Hogy tényleg ezek voltak benne, még nem bizonyított. De az valószínű, hogy valamilyen vallási ereklyék, mivel kiemelt szerepe van mind a frigyládának, mint a templomban történő elhelyezésének. A zsidó vallásban templomnak csak azt az épületet nevezik, amelyben a frigyláda van. Az összes többi, zsinagóga, vagy imaház. A frigyláda sorsát egészen i. e. 587-ig nyomon lehet követni. Ekkor rombolják le a salamoni templomot és nyoma vész a frigyládának. Ma Etiópiában él egy zsidó vallási közösség, mely azt állítja magáról, hogy ők őrzik, de csak a saját vallási vezetőik mehetnek a közelébe.Az evangéliumok szerzőiről a jelenleg ismert tények alapján:Több különböző elmélet létezik, de egyre pontosabb a kép. Minden irányzat egyetért abban, hogy mindegyik Jézus halálát követően keletkezett és négy különböző ember írta. Márk stílusa darabos, de közvetlen, élénk. A pogánykeresztényekhez, elsősorban a római közösséghez írta. Nem hivatkozik zsidó ismeretekre, nem használja fel bizonyító erejűként. Írója Péter munkatársa, tolmácsa volt, Péter igehirdetéseit vette alapul. Máté csiszoltabb, nem annyira festői, de rendezettebb, szabályos. Görög nyelven terjedt el, de valószínű az eredeti arámiul íródott. Zsidókeresztényekhez szól, részletesen ismeri a zsidó vallási és életviteli szabályokat. Lukács gördülékeny, csiszolt, görög műveltségű, mélyebb értelmű, érzékeny lelkiségű. Pál apostolt kísérhette missziós útjain, pogány származású orvos volt. Egyértelműen szemtanuk elbeszéléseire hivatkozva írja művét. Személyesen nem ismerte Jézust.Az első három összefügg egymással, valószínűsíthető, hogy mindhárom szerző ismert két közös forrást, melyek i. u. 40-50 körül keletkezhettek. Ezekre támaszkodva, különböző nyelven és különböző céllal írták meg a sajátjukat. Mindháromtól erősen különbözik János. Időben a legkésőbbi. Ő filozófus. A misztikus tanítások magyarázója. A kereszténységben már jártas, tudását mélyíteni akaró közönségnek írt. Kérdések: a Négy evangélium mind tartalmazza Jézus életét, és tanításiból egy válogatást. Miért írta volna le Jézus 27-szer ugyanazt?
    Mind a négy tartalmazza Jézus halálát és a feltámadását követő eseményeket, és ezek nem későbbi, vagy mások általi beszúrások. Mindegyik mű önmagában egységes, egyetlen ember munkája, bár a szerzők több forrást használnak.

  5. Mária Magdaláról állítja a könyv, hogy egyik reinkarnációja 220 évvel Jézus előtt, III. Kleopátra lányaként élt. Itt kb. 140 éves tévedés van, mert III. Kleopátra i. e. 80 körül élt. A lánya se tehette ezt 140 évvel korábban. Aki nem hiszi, olvassa el, a Ptolemaioszi dinasztia története ismert.

  6. A könyv állítsa szerint Atilla volt az, aki a kínai császár szószegése miatt a katonáit, Istenatyához fohászkodva agyaggá változtatta. Bizonyítékképp leközöl egy képet az 1997-ben megtalált kínai agyagkatonákról.
    Tények: Ezek az agyagszobrok, Qiu Shi Huang, az első kínai császár síremlékéből kerültek elő. Meghalt i. e. 210-ben, ekkor zárták le a sírt. Létezéséről és építéséről maradtak fenn feljegyzések. Szabályos, a kínai császári palota mását formázó építmény-együttesről van szó. Minden szobor belül üreges és egyértelműen keletre néz. A ruházat, a fegyverek a szekerek stílusa egyértelműen ebből a korból származik. Atilla i. u. 400 után élt, tehát kb. 600 év korkülönbség áll itt is fenn. Ez a sír annyira ismert volt a kínai császárságban, hogy más császárok is próbálták utánozni. Hasonló sírt találtak melynek kora kb. az i. e. 110. Ez kevésbé pompás, az agyagfigurák már nem életnagyságúak, csak jelképesek. Egyértelmű gyenge utánzata a nagy császárénak.Atilla korára a kínai császárság trónviszály miatt szétesett. Az északi területeken sok kis birodalom, melyeket nagyrészt hun és egyéb a kínaiak által barbárnak nevezett népek uraltak. Délen egyetlen de nem túl erős császárság. Ha Atilla át akart volna vonulni Kínán, nyugodtan megtehette pont a közepén, rokon népekkel találkozott volna.

  7. Képaláírás a 47. oldalról: Egyiptom – Istenanya – Madar Valóban gyakori az egyiptomi leletek között a szárnyas Istennő ábrázolása. Ez lehet az Istenanya Isis, de Maat is. Nekik azonban egyértelműen női testük és fejük van. Mindig. A képen jól látható, hogy madártestű és sólyomfejű az alak, jellegzetes Hórusz ábrázolás. Nem Istenanya, hanem a fia. Az ókori alkotó az egyértelműségért, egy semmi mással össze nem téveszthető hatalmas Hórusz-szemet is festett a fej fölé és egy kisebbet a bárkára.

  8. Nem túl érthető a tatárjárással kapcsolatos rész sem. Állítólag IV. Béla isteni segítséggel kétszer is megállítja a tatárokat, mégis mindkét esetben menekülni kényszerül.

  9. Tárgyi tévedés, hogy V. Istvánt a tatároktól menekülve szüli Laszkarisz Mária. V. István 1239-ben született. A tatárjárás 1241-42-ben volt. Aki a menekülés időszakában fogant és 1242-ben a dalmáciai Klisszában született, az Szent Margit.

És még folytathatnám a sort. A könyv történelmi hitelessége csekély. Szellemi üzenetekre hivatkozó tanításban egyetlen tévedés se lehet, különben az egész hiteltelen lesz.
Összességében egy elkapkodott és összecsapott mű.
Aki elhiszi a tartalmát annak jókora hiányosságai vannak az általános műveltségben.

Mély tisztelettel: P. M.

2007. december 27., csütörtök

Kovács Magyar András és a szellemek


Interneten megjelent cikk Kovács Magyar Andrásról
http://velvet.hu/onleany/taltos1031/

Kicsoda Kovács Magyar András?

Kovács Magyar András önéletrajza az Inteneten közzétéve a saját honlapján:
http://www.taltos7.hu/index.php?inc=kovacsandras


Születésemmel életem elrendeltetett, hiszen egy vízöntõ mi más is lehetne, mint… Fényeslitkén éltem nagy családi boldogságban a falusi örömök áradatában, majd elkerültem Miskolcra a Bláthy Ottó Erõsáramú Szakközépiskolába, aztán Pécsre a Pollack Mihály Mûszaki Fõiskolára.
Mindvégig éreztem a gyökereimbõl származó erõk jelenlétét.
Mezopotámiai nyelvészeti kutatásaim során döbbentem rá, hogy a szülõfalum milyen útravalóval is indított el az életbe. Fény = Szellem, es = és, lit = lélek, ke = hely:
Szellem és lélek helye, ahonnan indulhattam.
(Sumer szófejtéssel kaptam meg a rejtély kulcsát)
Gyerekkoromban egyszer megkérdeztem anyukámat, "hogy mik azok a kis gömböcskék a levegõben", ma már tudom, hogy ózon gömböcskéket láttam - de Õ megnyugtatott, hogy nincs ott semmi.
Nagyon szerettem az állatokat, volt is lehetõségem körülöttük legyeskednem, de a lovakhoz, akikhez leginkább húzott a szívem csak lopva juthattam el. Ha az utcánkba fordult egy szekér, mindig felcsimpaszkodtam rá és alkudoztam a hajtókkal, hogy cseréljük el apukám Moszkvics autójával, ami elsõ volt az 196O-as években, a falunkban. Õk nem is lettek volna ennek elrontói! A TSZ. telepen sóvárgóan nézegettem a csikókat: Hej ha egyszer felülhetnék rátok! Meg is próbáltam, de õk gyorsabbak voltak. Amikor aztán elérkezett a szántások ideje, egyszer - egyszer felülhettem egy itatáshoz vezetés erejéig.
Nagymamám, Lövõpetriben piócákkal gyógyított és megajándékozott engem is egy nagy
"tudománnyal", hogyan lehet egy égett emberi bõr felületet 2-3 hét alatt úgy helyre hozni, hogy annak nyoma se maradjon.
Akkor, és azóta is számtalan sokan foglalják nevét imába. Nem értettem még gyerekkoromban, hogy miért mondta mindenkinek, hogy ne nekem köszönjétek, hanem annak, aki nélkül én egy porszem sem lehetnék.
Apukám, aki a falunk legtréfásabb tanítója volt, jól értett a gyógyítási praktikákhoz is, hiszen barátját a dr. Nagy Laci bácsit gyakorta kísérgette és segítgette biológus lévén. A rokonságomban szinte mindenki
tanító volt , emlékszem sokan versenyeztek azért , hogy a gyerekeik anyukám osztályába kerülhessenek .
Nõvérem is tanító lett, majd a tenyéranalízis nagy ismerõje örömömre. Két aranyos fiú gyerekkel ajándékozott meg az élet, Bandikával és Petikével. (Ha meglátják õket csak ennyit mondanak: Tiszta apjuk). Elkezdtem mérnöki pályafutásom, de úgy éreztem magam, mint a madár, akit kalitkába zártak.
Építési elõadóként, majd megyei kisipari fõelõadóként, késõbb közgazdasági elõadóként dolgoztam a megyeházán. És ekkor ütött be a Mén - kû. Ekkor, több hold gyümölcsöst és dohány földet mûveltem, nagyon szeretem a növényeket és kellett is a konyhára, hiszen lakásra gyûjtöttünk. Túlzásba vittem a munkát, mint sokan mások és "úgy maradtam" a derekam beállt. Én azt hittem még ekkor , hogy néhány injekció majd megoldja. Igen ám, de nem oldotta meg. Végül is a csontkovács segített. A bizalmam úgy meg nõtt ez irányba, hogy mást sem kerestem csak a gerinc manipulációs módszereket, és a kontinensek valamennyi módszerével sikerült megismerkednem. Összegyúrtam az ismereteket, és "kijött" belõlük az elsõ csoda! Gerinc sérves betegek százai kerülhették el a mûtéteket. Az országban minden nap dolgoztam Gyõr, Siófok, Veszprém,
Székesfehérvár, Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza. Aztán a túlpörgetett élet egy komoly tüdõbeszûrõdést hozott. Így ismerkedtem meg a földsugárzások mérésének életmentõ jelentõségével.
Hónapokig köhögtem és a röntgen is alátámasztotta a tényeket. Orvosi kezelések közben végre kimérték a fekhelyem, és részt vehettem egy szellemmûtéten, ettõl a pillanattól új életre kaptam. Egy újabb felismerés bizonyságának megtapasztalása röpített tovább utamon. Kidolgoztam több tízezer aura mérés alapján a térképrendszeremet, amely alapján, az aurán található sérülésekbõl következtetni lehetett a betegségekre.
Ezt az aura térképrendszert azóta is nemzetközileg ismerik és használják. Sikerült az adományok által, gerincbetegeket, tüdõdaganatot, agydaganatokat, nõgyógyászati gondokat, asztmásokat, izületeseket, évtizedes idült betegségben szenvedõk ezreit, meddõséget, süketek százait meggyógyítanom.
Kassai Lajossal és a lovas íjászatával való megismerkedésem, egy aktív meditációs gyógyítási módszer lángjait gyújtotta meg érzékletemben. Kidolgoztam egy új gyógyítási technikát a szellemgyógyászatban, fantomokon.
Felismeréseimbõl írtam egy könyvecskét, sokáig gondolkodtam milyen címmel, engedjem útjára.
A könyves polcomhoz vezetett egy erõ, levettem egy könyvet, kinyitottam és ez állt benne:
A Táltos a Bakonyban... (Makkai Sándortól: Magyarok Csillaga) Igen ám, de ki az a Táltos.
Aztán egy hang másnap reggel a fejemben...Táltos ...Táltos ....Táltos....
El kezdtem kutatni és éreztem, hogy az Õ hagyatékukat hordom. A köztük és közöttem lévõ tudás hatalmas távolságát és érzelmi közelséget érzékeltetve kapta a könyvecském címül: Gyógyító Táltosok Nyomában. Éreztem az út elsõ pillanatától, hogy ez nem hivatás csupán, hanem küldetés.
A sors úgy akarta, hogy Amerikában is megmérettessek. A gerinc, izületes, nagyot halló és daganatos betegek százainak Táltos módszereimmel való gyógyulásairól az amerikai lapok is hatalmas örömmel írtak. Módomban állt India varázsát is magamba szívni néhány hétig. Amerikai történész professzor ismerõsöm sokáig érdeklõdött a Táltosok cselekedetei és hite felõl és miután jó néhány éjszakát átbeszélgettünk és napközben látta a bizonyságtételeket így szólt : " Te vagy az. " És én elhallgattam. Meg kellett értenem, hogy én vagyok az, akinek ezt a tudást meg kell osztani, mindazokkal, akik eddig csak emlékekben õrizték a nemzetünk hagyatékát, de ma már ez élõ valósággá és bizonysággá vált.
Cipésznek... cipõje, csontkovácsnak... gerince , a túlfeszített életritmus egy olyan gerincsérvhez vezetett, amibõl nem bírtam saját erõmbõl visszajönni. Egy áldott kezû sebész, Csécsey professzor adta vissza a lábam újra érzését, és mozgatásának élményét, néhány hetes mozdulatlanságra kényszerítésem után.
Nagyon tisztelem mindazokat, akik az emberért tesznek, lehet õ óvónõ, pék, autószerelõ, orvos, tanár, földmûves vagy politikus, amennyiben jó cselekedeteinek középpontjában az ember van, számomra példakép.
Egy asszonykát kezeltem 1O éve derékgondokkal, és nemrégiben felhívott bizonytalanul. Újra el kezdett fájni a dereka, de nem tudta fordulhat e még hozzám, ugyanis azt hallotta, hogy én valami lovas iskolát vezetek!
Kiderült, hogy ez a "lovas iskola" valójában egy kicsikét mást fed, azóta hallgató õ is és a derekát is helyre hoztuk, mellesleg.
Létre hoztam a Táltos Iskolát, majd évekkel késõbb a Táltos egyesületet és 1998 január 1-vel, az Õsmagyar Táltos Egyházat, sokunk örömére és reménységére.
Az utamon csak segítõkkel találkoztam. Akik lefelé nyomtak, még jobban megtanítottak felállni, és akik emeltek azoktól ajándék volt minden pillanat.
A családom, akinek legnehezebb volt ez az elmúlt évtized, nem sokat láthattak. Ma már hála Istennek igen.
Nagyszerû érzés, két legény fiammal elmenni lovagolni, vagy a Tisza habjait átszelni úgy, mint a régi szép idõkben még én, mint gyerek, csak áhítoztam mindezeket.
Boldog vagyok, hogy egy másik nagycsaláddal is megajándékozott az élet, a Táltos tanítványokkal, akik tréfásan táltos csikóknak nevezik magukat, mikor rovásírásos képeslapjaikkal meglepnek olykor-olykor.
Boldog vagyok, hogy a Táltos a tanítványokkal sikerült Csipke Rózsikát életre keltenünk, több száz éves álmából!